Nem vettek fel az állásra? Így tudsz továbblépni és tanulni belőle!

Mit tehetünk, ha nem kaptunk meg álmaink munkáját? Először is gondolkodjunk el az okokon és vonjuk le a következtetéseket, ismerjük meg saját erősségeinket és készüljünk fel tudatosan a következő állásinterjúnkra!

Lesújtó érzés, ha a vágyott munkahelyünk az állásinterjú után közli velünk, hogy végül nem ránk esett a választás, és más kapja meg a munkát, aminek megszerzésében annyira reménykedtünk. Tovább nehezítheti a helyzetet, ha nem kapunk róla információt, hogy miért nem mi lettünk a befutók. Ám nem kell, hogy feltétlenül kudarcként éljük meg a sikertelen jelentkezést. A HBR összeszedte a lehetséges okokat, amiért egy adott pozícióra más jelöltet vehettek fel helyettünk, és olyan módszereket mutat be, melyek segítségével a következő állásinterjún sikeresebbek lehetünk.

Volt egy “jobb” jelölt a pozícióra

Ez tűnhet a legegyszerűbb oknak, de a “jobb” nem feltétlenül jelenti azt, hogy mi kevesek voltunk az adott álláshoz. Előfordulhat, hogy a készségeink és képességeik pontosan megfelelnek annak, amire a munkaadónak szüksége van, de mindig vannak olyan nem egyértelmű követelmények, amelyek nem szerepelnek a listán: például olyan alkalmazottat keresnek, aki kielégíthetetlenül kíváncsi az őt körülvevő világra. Ha egy másik jelölt az interjú során bizonyítja ezeket az elvárásokat, tulajdonságokat, akkor lehet, hogy ebből a szempontból “jobb” nálunk, mert más módon tud hozzájárulni a cég sikereihez.

A készségeink nem illeszkednek az adott pozícióhoz

Sokan figyelmen kívül hagyják az adott pozíció leírását, pedig fontos, hogy meg tudjuk fogalmazni, hogy miként alkalmaznánk képességeiket és eddig megszerzett tapasztalatainkat az adott szerepkörben, különben nem tudjuk meggyőzni a vezetőséget arról, hogy mi vagyunk a megfelelő jelölt a cég számára.

Nem passzolunk a céges kultúrához

Minden vállalatnak megvan a maga kultúrája. Ha mi például előszeretettel hozunk önálló döntéseket, de a vállalatnál minden döntés konszenzuson alapul, akkor hamar frusztrálttá válhatunk. A legutolsó dolog, amit egy vezető vagy HR-es szeretne, hogy olyasvalakit vesz fel, aki nem illik a csapatba vagy a vállalati kultúrába. Hiába hisszük azt, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni az új környezethez, az interjúztató az alapján fog dönteni, amit a felvételi beszélgetés alatt megtud a hozzáállásunkról és személyiségünkről. Semmit sem tehetünk, ha az asztal másik oldalán úgy gondolják, hogy nem illeszkednénk a kollégák közé vagy a vállalati kultúrába.

A munkakör megváltozott

Miután egy állást meghirdettek, a cégnél bekövetkező változások miatt változhat az adott pozíció munkaköre is. Elképzelhető, hogy valaki távozott a cégtől, vagy átszervezték a munkaköröket. Bár a vállalatnak ennek megfelelően aktualizálnia kéne vagy újra kellene írnia az álláshirdetést, nem mindenhol teszik ezt meg.

A pozíciót szüneteltették vagy megszüntették

Bizonytalan gazdasági időkben az új szerepkörökre történő felvételt felfüggeszthetik vagy akár le is mondhatják, amíg a vállalatok meghatározzák a rövid és hosszú távú stratégiáikat. Lehet, hogy az állás még mindig ki van írva, de a vállalat nem vesz fel új alkalmazottakat a pozícióra, vagy leállítja a folyamatot, miután minket már behívtak állásinterjúra. Egyes cégek már az ajánlatok megtétele után visszavonják azokat, lényegében kirúgják a munkavállalókat, mielőtt még elkezdenék a munkát.

Tanuljunk az elutasításból!

Az elutasítás fájdalmas, és ha nem tudjuk az okát, az negatív önértékeléshez is vezethet saját képességeinkkel kapcsolatban. Íme néhány módszer, melyekkel továbbléphetünk egy sikertelen állásinterjú után.

Normális, hogy tökéletesnek képzelünk el egy állást és egy céget az olvasottak és hallottak alapján. Az interjúztató egyik feladata, hogy eladja nekünk az állást, és már az első találkozáskor csodálatosnak és izgalmasnak tűnjön.

Ha valamilyen okból kifolyólag nem minket választották ki, használjuk ki az elutasítást arra, hogy visszaállítsuk ezt a tökéletesnek tűnő képet, és emlékeztessük magunkat arra, hogy egyetlen cég vagy állás sem olyan tökéletes, mint amilyennek leírták. Ahhoz, hogy legközelebb reálisabb képet kapjunk a leendő munkáltatóról, szánjunk időt előre arra, hogy a “Meséljen a kultúráról” kérdésnél mélyebb kérdéseket is kitaláljunk! Például a következő interjún kérdezzük meg az interjúztatót: “Tudna mondani egy példát arra, hogy hogyan segíti az alkalmazottak fejlődését, képzését?” Ez segít felmérni, hogy a cég komolyan veszi-e a dolgozók fejlesztését, és hogy miként viszonyulnak az alkalmazottaikhoz.

Gondolkodjunk el az erősségeinken!

Amikor kétségbeesetten keresünk munkát, gyakran nem arra összpontosítunk, hogy mi a fontos számunkra, és hogy a pozícióban ki tudunk-e teljesedni. Lépjünk hátra egy lépést, és gondolkodjunk el rajta, hogy az adott munka valóban összhangban van-e az erősségeinkkel! Ez a gyakorlat segít, hogy a leendő munkák tényleg kiteljesedést jelentsen majd.

Készüljünk fel tudatosan az állásinterjúra!

Bármelyik interjúfolyamat végigjárása segíthet, hogy a következő alkalommal a lehető legjobb oldalunkat mutathassuk. Gondoljunk vissza a feltett kérdésekre, és arra, hogyan reagált az interjúztató a válaszainkra! Melyik válaszok jöttek be, és melyek nem?

Vegyük figyelembe a visszajelzéseket!

Ha visszajelzést kapunk az interjúztatótól, lesz néhány használható információnk, amiket a következő interjúkon alkalmazhatunk. Még ha nem is értünk egyet a visszajelzéssel, vegyük figyelembe a 2%-os szabályt: mi van, ha 2%-a igaz? Használjuk a visszajelzést arra, hogy fejlesszük készségeinket, vagy változtassunk az interjún alkalmazott megközelítéseinken!

Fejlesszük a rugalmasságunkat!

Minél több elutasítást kapunk, annál rugalmasabbak leszünk, mert megtanulunk túllendülni a csalódáson. Miután megtudtuk, hogy nem kaptuk meg az állást, találjuk ki, milyen öngondoskodásra van szükségünk a gyógyuláshoz – végezzünk például olyan tevékenységet, amiben sikeresek vagyunk és élvezzük, például bowlingozzunk, rajzoljunk vagy sportoljunk!

 

HBR

fotó: pexels

forrás: www.hrportal.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás