A szakmák vármegyei sztárjait díjazta a kamara

Díjátadó ünnepségen köszöntötte a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV) dobogós helyezést elérő vármegyei tanulókat, valamint felkészítőiket. A megmérettetésen idén összesen 9 tanuló ért el dobogós helyezést, ők és oktatóik vehettek át díjakat Szegeden, a kamarai székházban 2023. június 15-én csütörtökön.

Az elismeréseket átadó Dr. Kőkuti Attila, a CSMKIK elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy továbbra is nagy hiány van jól képzett szakemberekből a térségben, nélkülük viszont nehéz versenyképesnek lennie egy vállalkozásnak. Éppen ezért fontos, hogy a képzőintézmények, a kamara és a vállalkozások együttműködésén alapuló, a piac elvárásainak megfelelő szakembereket képezzenek. A kamarának fontos szerepe van abban, hogy a gyakorlati képzésben résztvevő fiataloknak megfelelő képzőhelyek álljanak rendelkezésére. Mint mondta, a szakmai megmérettetések segítenek felkészülni a tanulóknak a a munkaerőpiacon tapasztalható versenyre, hiszen ott a legjobbak, legkreatívabbak és legügyesebbek tudnak érvényesülni.

Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen első helyezést ért el Fürj Ádám mechatronikai technikus szakmában, szintén első lett Szöllősi Krisztián Róbert műszaki informatikus tanuló, második lett Rokolya Dávid automatikai technikus gyártástechnika szakmairányon, akik mindhárman a Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum diákjai. Harmadik helyezett lett Busi Kevin erősáramú elektrotechnikus szakmában (Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum), Futó Mária kozmetikus technikus (Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum) és Izsák Bence vendéglátásszervező szakmában (Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola).

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen második helyezést ért el Szász Máté divatszabó női szabó szakmairányon (Szegedi SZC József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskola). Harmadik helyen zárt Nagy Sámuel kőműves szakmában (Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola) és Baksa Richárd Rudolf villanyszerelő épületvillamosság szakmairányon (Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum).

A VERSENYEKRŐL

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XVI. alkalommal, 2023. április 24-26. között szervezte meg Budapesten, a Hungexpon a Szakma Sztár Fesztiválon az országos szakmai versenyek döntőit. Az esemény idén második alkalommal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével, az agrár szakmák bemutatóival együtt valósult meg közel 15.000 látogató részvétele mellett. A fesztiválon 72 szakma 22 szakmacsoportjában versengtek a dobogós helyezésekért a fiatal szakemberek. A látogatók a EuroSkills verseny szakmai bemutatóiba és a WorldSkills nemzetközi válogató versenyeibe is bepillantást nyerhettek. két szakmai verseny célja a magyar szakképzés színvonalának további emelése, a szakképzés eredményeinek széleskörű bemutatása, és verseny szervezése a szakma tehetséges tanulóinak. Emellett a „fizikai szakmák” társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, a szakmunkás pályamodell bemutatása, népszerűsítése, ezáltal a pályaorientáció erősítése is cél.

A Szakma Sztár Fesztiválon a legjobbaknak járó elismerésért versengenek a fiatalok, emellett szakmai és szórakoztató programok is várják az érdeklődőket a tevékenységszigeteken és standokon. A kiemelkedő eredményt elérő versenyzőket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara meghívja a WorldSkills és a EuroSkills nemzetközi versenyek hazai válogató versenyeire, melynek győzteseiből kerülnek ki azok a fiatal szakemberek, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi szakmai versenyeken.

 

A VERSENY EREDMÉNYEI

Döntőn elért helyezése Jelentkező neve Szakképesítés/Szakma neve Versenyszám Felkészítő neve Második felkészítő neve Elméleti oktatást végző (tag)iskola Gyakorlati képzőhely neve
1 Fürj Ádám (153 főből) Mechatronikai technikus OSZTV Madarász András János Szemenyei Béla András Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum ATYS-CO Kft. (oktató: Nagy Gergely)
1 Szöllősi Krisztián Róbert

(84 főből)

Műszaki informatikus OSZTV Csiszár Zoltán Bicskei Róbert Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum
2 Szász Máté (49 főből) Divatszabó Női szabó szakmairány SZKTV Nagy Szilvia   Szegedi SZC József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskola Salon D’ange Kft. (oktató, ügyvezető: Csikós Anikó)
2 Rokolya Dávid

(116 főből)

Automatikai technikus Gyártástechnika szakmairány OSZTV Madarász András János   Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum
3 Nagy Sámuel

(119 főből)

Kőműves SZKTV Kiss Antal Albert Sámuel Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola Szanorfa Kft. (oktató, ügyvezető: Szántó Norbert)
3 Baksa Richárd Rudolf

(324 főből)

Villanyszerelő Épületvillamosság szakmairány SZKTV Rácz István  Halász-Szabó Pál Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum PENSEÉ KFT (oktató, ügyvezető: Krucsó László)
3 Busi Kevin

(125 főből)

Erősáramú elektrotechnikus OSZTV Remzső Sándor Antal Hajdú Zoltán Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum
3 Futó Mária

(366 főből)

Kozmetikus technikus OSZTV Bertáné Csépán Erzsébet Bimbó Veronika Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum Bimbó Veronika ev.
3 Izsák Bence

(286 főből)

Vendéglátásszervező OSZTV Simon Orsolya Edit  Varga Attila Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola Yourhotel Kft – BISTORANT Étterem (oktató, ügyvezető: Muráti Balázs Andor)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás