A közfoglalkoztatás remekeiből rendeztek kiállítást és vásárt a kormányhivatalban

Kézműves és mezőgazdasági termékeket, így például tökmagolajat, batátát, fűszerpaprikát, díszpárnákat és kerámiatárgyakat is lehet venni a kormányhivatalban harmadízben megrendezett, a közmunkaprogram remekeit felvonultató adventi vásáron.

„Láttatni szeretnénk, mennyi érték jön létre Csongrád megyében a közfoglalkoztatásnak köszönhetően” – fogalmazott Juhász Tünde kormánymegbízott a közmunkaprogramban előállított termékekből rendezett vásár megnyitóján.

Megjegyezte, azért is érdemes megmutatni, hogy milyen produktumok készülnek megyénkben, mert mindig akadnak olyanok, akik nem az értékteremtést, nem a helyi közösség érdekében ellátott jelentős feladatként tekintenek a közfoglalkoztatásra, hanem valamiféle rosszul sikerült pótmunkaként próbálják beállítani. Hangsúlyozta, a közmunkaprogram keretében szinte minden település kialakította már saját profilját a belvízelvezetéstől az utcabútorok készítésén keresztül, a zöldségtermesztésig, a feldolgozott termékek és dísztárgyak gyártásáig. A vásárral egybekötött kiállításon minden eddiginél több település, hat járás huszonnégy önkormányzata mutatkozott be, többek között az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon, Budapesten is sikerrel szereplő Székkutas, Szentes, Ásotthalom és Kövegy is.

„Közös feladatunk az értékteremtő közfoglalkoztatás fejlesztése, melynek előállított termékei és terményei a piactorzító hatást elkerülve az önkormányzatok és azok intézményeinek fenntartását is segítik olyan kiemelt területen is, mint a közétkeztetés” – fogalmazott a kormánymegbízott.

Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára is méltatta a közmunkaprogram keretében létrehozott termékeket, s mint elmondta, egy ilyen vásár kiváló lehetőséget nyújt a helyhatóságoknak arra, hogy egymástól ötleteket szerezzenek, mivel is bővíthetnék közmunkaprogramjukat. A helyettes államtitkár portálunknak elmondta, 2011-ben újult meg a közfoglalkoztatás rendszere, melynek keretében mintaprojektek is indultak, így például a növénytermesztés és az állattenyésztést területén, majd a kül- és belterületi utak karbantartását célzó projektek következtek, vagy épp a biomasszaprogram és az illegális hulladéklerakók megszüntetésére irányuló projektek. Ezen kívül a helyi sajátosságokra is épültek programok, melynek produktumait a kormányhivatalban rendezett kiállítás és vásár is bemutatja. Hoffmann Imre arról is tájékoztatott, hogy jövőre 325 milliárd forintot fordítanak a központi büdzséből erre a területre, ami 250 ezer közfoglalkoztatott bevonását teszi lehetővé. Folytatják az eddigi programokat is, illetve egy új elem is lesz 2017-től, ami a magasabb érték hozzáadásával előállított termékek pályára állítását szolgálja. Ez alapvetően beruházási jellegű projekt, melynek révén például gyümölcsök és gyógynövények feldolgozást lehet megvalósítani vagy éppen hűtőkapacitásokat bővíteni.

Több mint húsz ember vesz részt a közfoglalkoztatásban Mórahalmon, a homokháti kisvárosban már szakosodtak is, a fűszerpaprika termesztés irányába nyitottak – tudtuk meg Csányi László alpolgármestertől. Ezen kívül káposztát, céklát és répát is termesztenek, chilipaprikát és időn első alkalommal kápia paprikát is termesztettek, míg a téli időszakban üvegházban dísznövényeket hajtatnak, amelyek tavasztól a település közterületeit ékesítik.

„A fűszerpaprika termesztésével célunk a szegedi paprika hírnevét öregbíteni és hozzá szeretnénk járulni ahhoz is, hogy újjáéledjen térségünkben a termesztés” – fogalmazott Csányi László.

Csanádalberti standjánál rongyszőnyegeket, díszpárnákat és karácsonyi díszeket láttunk, többek között horgolt angyalkákat, míg Kistelek elsősorban mezőgazdasági termékeit vonultatta fel. Németh Szilvia elmondta, minél több embernek próbálnak munkát adni a közmunkaprogram keretében, jelenleg mintegy 85 főt foglalkoztatnak. Öt hektáron gazdálkodnak, a legtöbben a batátát, azaz az édesburgonyát keresik náluk, igaz fűszerpaprika őrleményeket, szárított zöldségeket és aszalt gyümölcsöket is készítenek kis üzemükben, sőt még zakuszkát is. „Kísérletezgetni is szoktunk, házi ketchupunk is van, amire nagyon büszke vagyok, mert az az édesanyám receptje alapján készül” – tette hozzá. Kisteleken térkövet is gyártanak és dísznövényeket is termesztenek, vagyis a kisváros igen széles portfólióval rendelkezik a közmunkaprogramban előállított termékek területén.

Kövegyről érkezett Gránicz Antalné, standjuknál ruhákat, rongyszőnyegeket, táskákat, kötött árukat, ékszereket is láttunk. Portálunknak elmondta, az asszonyok egymásnak adják át a varrás és szövés praktikáit, így sokat tanulnak egymástól. Rendszeresen járnak kiállításokra és vásárokra, és a tapasztalatok szerint népszerűek termékeik. Kövegyen van egy fabódéjuk is, és nem ritka, hogy ott konkrét rendelést adnak le a közfoglalkoztatottaknak, például, hogy milyen színű szőnyeget szeretnének. A szintén kövegyi Kálló Tímea szilvalekvárt, savanyúságot, céklát és paradicsomlevet is kínált a vásár látogatóinak, illetve a településen termelt zöldségeket is. Megtudtuk, zömében a helyi rendezvényeken használják fel a termékeket, és a legkeresettebb a kövegyi asszonyok által készített savanyúság.

A kormányhivatal Rákóczi téri központi épületében 18 óráig tart nyitva a III. Adventi kiállítás és vásár.

Forrás: SZEGEDma.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás