Nobel-díjas közgazdászok figyelmeztetnek: az AI nagyobb felfordulást hoz, mint az ipari forradalom
Nobel-díjas közgazdászok és mesterséges intelligencia kutatók egy csoportja közös nyilatkozatban hívta fel a figyelmet a technológiai váltás veszélyeire. A „Most kell cselekednünk” című levél szerint az intézményrendszereknek fel kell készülniük arra, hogy az AI ne leváltsa, hanem segítse a dolgozókat.
öbb mint 200 közgazdász és AI-kutató – köztük több mint egy tucat Nobel-díjas – adott ki közös állásfoglalást, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a mesterséges intelligencia az ipari forradalomnál is nagyobb gazdasági átalakulást indíthat el. A legnagyobb különbség azonban az időfaktor: míg a korábbi technológiai váltásoknál évtizedek álltak rendelkezésre az alkalmazkodáshoz, a szakértők szerint a jelenlegi változások mindössze néhány éven belül végbemennek.
Neves szakértők a lista mögött
A nyilatkozatot a Stanford Digital Economy Lab koordinálásával olyan neves szakemberek jegyzik, mint Erik Brynjolfsson és a Nobel-díjas Christopher Pissarides, aki a munkapiaci folyamatok kutatásáért kapta meg az elismerést. A listán szerepel továbbá:
- David Autor (MIT): a technológia közepes képzettségű munkakörökre gyakorolt hatásának egyik legelismertebb szakértője.
- Lawrence Katz és David Deming (Harvard): az oktatás, a készségek és a bérek közötti összefüggések kutatói.
- Pascual Restrepo (Yale): az automatizáció és a foglalkoztatás alapmodelljeinek kidolgozója.
- Matt Beane (UC Santa Barbara): aki rávilágított, hogyan foszthatja meg az automatizáció a pályakezdőket a tapasztalatszerzés lehetőségétől.
Különösen beszédes, hogy a figyelmeztetéshez olyan technológiai vezetők is csatlakoztak, akiknek közvetlen érdekük fűződik az AI fejlődéséhez, mint például Jack Clark (Anthropic), Jeff Dean (Google) és Sarah Friar (OpenAI), de Eric Schmidt és Reid Hoffman neve is feltűnik az aláírók között.
Mit jelent ez a HR számára?
A közgazdászok szerint az AI képességei jelenleg gyorsabban fejlődnek, mint ahogy a gazdasági összefüggéseket megértenénk. A HR-vezetők számára a legfontosabb feladat a munkaerő-stratégia újragondolása lesz. Nem csupán a munkahelyek megszűnésétől kell tartani, hanem a karrierutak teljes átalakulásától is. A hagyományos karrierlétrák eltűnhetnek, így a belső mobilitás és a tehetség agilitása válik a szervezeti túlélés zálogává.
A szakértők szerint a vállalatoknak olyan intézményi kereteket kell létrehozniuk, amelyek biztosítják, hogy az AI kiegészítse az emberi munkát, ne pedig feleslegessé tegye azt. Az i4cp alapítója, Kevin Oakes szerint a rugalmasság már nem egy-egy epizód lesz a cég életében, hanem a mindennapi működés alapfeltétele.
Forrás: Human Resource Executive
Forrás: hrportal.hu
