Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében.

Az Eduline azokat az egyetemi szakokat szedte listába, melyekkel a legalacsonyabb fizetésekre számíthatnak a hallgatók. A portál megvizsgálta, hányan jelentkeztek ezekre a képzésekre.

A lista élén főként művészeti és kreatív képzések szerepelnek. Ezeken a területeken a kezdő bérek sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem érik el. Ennek ellenére ezek a szakok továbbra is népszerűek a felvételizők körében.

A legalacsonyabb átlagfizetéssel rendelkező szak, a zenekultúra esetében a pályakezdők bruttó 275 ezer forintos átlagfizetésre számíthatnak. Ennek ellenére idén 144-en jelentkeztek rá, 48-an az első helyen jelölték meg. 

Az animáció szakra 477-en jelentkeztek, itt a kezdőfizetés körülbelül bruttó 298 ezer forint.

A táncos és próbavezető képzésre 507-en jelentkeztek. A kezdőfizetés 317 ezer forint körül alakul.

A lista további szereplői:

  • Építőművészet: 522 jelentkezés (177 első helyes), kb. 324 ezer Ft
  • Képi ábrázolás: 485 jelentkezés (171 első helyes), kb. 339 ezer Ft
  • Média design: 318 jelentkezés (106 első helyes), kb. 363 ezer Ft
  • Fotográfia: 384 jelentkezés (162 első helyes), kb. 366 ezer Ft

Ezeknél a szakoknál a kezdőbérek jellemzően 320-370 ezer forint között mozognak.

Forrás: hrportal.hu

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás