A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás

Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú tényező, sokkal inkább a rugalmas munkakörnyezet és a jólléti intézkedések – derül ki a Miell HoRizon HR szolgáltató kutatásából, amely a nyugat- és a közép-dunántúli régió munkaerőpiaci helyzetét vizsgálta.

A nyugat- és közép-dunántúli régió munkaerőpiaci helyzetét vizsgáló felmérésben a Miell HoRizon HR szolgáltató 59 kiválasztott döntéshozót kérdezett Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékből. A cégek jellemzően a gazdaság kiemelt helyi szereplői, nagyrészt gyártással foglalkoznak.

A vállalatok munkaerő-felvételi terveik erre az évre óvatosak, 5 főnél többet a cégek 54 százaléka tervez felvenni. Főként a szakemberekre, gépkezelőkre, termelésben dolgozókra korlátozódnak, akikből továbbra is hiány mutatkozik, szinte minden területen.

A munkaerő-felvétel legnagyobb nehézsége a szakértelem hiánya (50 százalék jelölte ezt meg), 41 százalék a jelöltek megtalálásával küzd, csak 30 százalék hivatkozott pénzügyi korlátokra. A fiatalok bevonásában sem a pénz (a bérigény) az igazi nehézség, hanem a munka-magánélet összehangolása (46,7 százalék).

Szinte mindenkit érint a szakemberhiány, ennek megoldására munkaerő-kölcsönzési szolgáltatást meglepő módon egyelőre kevesen vesznek igénybe, pedig az ilyen változó időkben optimális megoldást kínál a legtöbb cég számára – erősítette meg a Miell HoRrizon területi vezetője Tomanóczy Márton, aki személyesen is részt vett a cégek felkeresésében a felmérés kapcsán.

A kutatás során megerősítésre került, hogy a munkaerő megtartásának kérdésében több tényezőt is kiemelt fontosságúnak tartanak a hazai szereplők munkáltatói oldalról: ilyen a munkahelyi rugalmasság és well-being, a képzési lehetőségek biztosítása, fejlesztések eszközölése, továbbá a bérezési politika, béren kívüli juttatások milyensége és mértéke.

A fizetés az elmúlt évekhez képest már nem az első helyen szerepel.  A válaszadók szerint a munkahelyi rugalmasság és well-being sokkal fontosabbá vált a dolgozók életében.

Rugalmasság és jóllét tekintetében jelentős tényező lehet a home office és a rugalmas munkaidő egyre elfogadottabbá válása mely lehetőségeket a megkérdezettek közel 50%-a biztosítja munkavállalói számára.

Tomanóczy Márton: optimális megoldás lehet a munkaerő-kölcsönzés
Tomanóczy Márton: Egyelőre kevesen veszik igénybe, ám optimális megoldás lehet a szakemberhiány enyhítésére a munkaerő-kölcsönzés

Ugyan a jelenlegi juttatási csomagok összetételét, mértékét több mint 60% tekinti népszerűnek, mégis további motivációs programok tervezését, bevezetését érzik szükségesnek.

Emellett a CSR tevékenységek meglétére is fókuszálnak a munkáltatók, mely szintén jelentős, pozitív benyomást gyakorolhat a jövőbeni munkavállalókra, közülük is főként a Z generáció tagjaira.

A válaszadók több, mint 65%-a fontosnak tartja továbbá, hogy a HR szektor számára rendezett eseményeken, képzéseken időről-időre részt vegyenek, az aktuális munkaerőpiaci témákkal, az új trendekkel kapcsolatosan több tudással, aktuális információkkal gyarapodhassanak.

Mivel az új munkavállalók kapcsán a megfelelő szaktudás hiánya jelentős gondot okoz a vállalatok számára, a többség szívesen biztosít gyakorlati helyet, segíti a duális képzésben résztvevő tanulók fejlődését, remélve, hogy ez középtávon megoldást jelenthet a munkaerőhiányra.

A jövőbeni munkaerőigény becslés elkészítését kevesen tartják szükségesnek, viszont HR stratégiai felkészültségüket, munkaerő-felvételi folyamataikat ideálisnak tartják.

A megkérdezettek véleménye megoszlik a munkaerő-gazdálkodás fejlesztendő területeit tekintve. Akadtak válaszadók, akik naprakésznek és felkészültnek tartják a HR stratégiájukat, viszont a többiek a megtartási intézkedések és a működési folyamatok optimalizálása mellett a képzéseket, a generációs különbségek enyhítését és a teljesítményértékelési rendszer kidolgozását tervezik.

A teljes kutatás eredménye itt olvasható.

forrás: hrportal.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás