Bérajánlatok 2024: általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés

A fogyasztás emelkedése lehet a gazdasági növekedés motorja az idén Magyarországon, emellett továbbra is szükség lesz magas beruházási rátára – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Suppan Gergely éves szinten 7 százalék körüli reálbérnövekedést valószínűsít, véleménye szerint ilyen szintű változás érezhető mértékben segíti a magyar gazdaságot.

A 2024-re vonatkozó bérajánlatok alapján belföldön általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés, míg az infláció éves szinten 5 százaléknál is alacsonyabb lehet az idén – fejtette ki.

Hozzátette, hogy az élelmiszerek drágulása nem csupán mérséklődött, számos termék ára még csökkent is a tavalyi szinthez képest. A szakember a kedvező kilátások miatt a fogyasztói bizalom erősödésére is jó esélyt lát, véleménye szerint a lakásépítésekben, ingatlantranzakciókban 2023 végén már látszott a fordulat.

Magyarország bízhat a külső környezet javulásában is, bár Európa növekedési esélyei összességében gyengébbek, mint a belföldiek. Bizakodásra ad okot, hogy az Európai Központi Bank csökkentheti a kamatokat, és véget érhet a német reálbérek másfél éve tartó csökkenése is. A magyar gazdaságnak különösen fontos, hogy az exportpiacok magukra találjanak, mert a megkezdett belföldi beruházások jelentősen növelhetik a kivitelt a következő időszakban – mondta Suppan Gergely.

MTI

fotó: Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető közgazdásza, MTI/Hegedüs Róbert

forrás: hrportal.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás