Mórahalmon javult a bérszínvonal a paktumoknak köszönhetően
A Csongrád Megyei Önkormányzat cikksorozatot indít, amelyben megkérdezi a megye polgármestereit arról, milyenek a tapasztalataik a megyei és a helyi foglalkoztatási együttműködési programokkal, paktumokkal kapcsolatban. Szeretné közelebb hozni a települések lakosságához az Európai Uniós projekteket, bemutatva azok közvetlen hatását a Csongrád megyében élő emberek életére.
A sorozat első részében Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere nyilatkozik a témáról.
Ismeri-e a település vezetése a megyei, illetve a helyi paktumok támogatási lehetőségeit?
Igen, hiszen önkormányzatunk is főpályázó egy ilyen projektben, melynek címe „FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS MÓRAHALOM TÉRSÉGÉBEN”. A megvalósítást 2017.05.26-án kezdtük, de a 2020.06.30- án tervezett befejezést a vírushelyzetre való tekintettel hosszabbítani szeretnénk. A munkáltatóknak pont most van a legnagyobb szüksége a szakképzett munkaerő megtalálására.
Milyen az együttműködésük a Járási Hivatalokkal, akiken keresztül a bér- és bérköltség támogatások elbírálásra kerülnek?
Az említett projektünkben a Csongrád Megyei Kormányhivatal konzorciumi tag, így szoros az együttműködés a két szervezet között. A projekt 21 települést érint a térségünkben az alábbiak szerint:
Mórahalmi járás: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Pusztamérges, Öttömös, Ruzsa, Üllés, Zákányszék, Zsombó,
Szegedi járás: Dóc, Domaszék, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz,
Kisteleki járás: Kistelek, Balástya, Pusztaszer, Ópusztaszer, Csengele, Baks.
A megvalósításban részt vesz Mórahalom Városi Önkormányzat (tanulmányok, projektmenedzsment, pályaválasztási napok, partnerségi rendezvények, nyilvánosság biztosítása), a Csongrád Megyei Kormányhivatal (célcsoportot érintő támogatások, munkaerő-piaci szolgáltatások), és a MÓRA-Partner Nonprofit Kft. (képzések fejlesztése, mentorálás, monitoring, minőségbiztosítás, toborzó rendezvények, álláshirdetések).
Érezhető volt-e a munkanélküliség csökkenése, vagy a munkakörülmények javulása az elmúlt 2-3 évben?
Egyértelműen igen, mivel a projekt hosszú távú célja már most megvalósult, a térség hátrányos helyzetű munkavállalóinak bevonása megtörtént, építve a konkrét helyi vállalkozói igényekre, az önkormányzatok, foglalkoztatók és képző intézmények együttműködése segítette a megfelelő képzettségű munkaerő biztosítását. A paktum partnerség eredményeképpen olyan együttműködési mechanizmusok alakultak ki, amelyek hosszú távon, térségi szinten, egyéb fejlesztési területeken is hasznot jelentenek a szereplőknek.
Javult-e a településen a bérszínvonal a foglalkoztatotti munkakörökben az elmúlt években?
A bérszínvonal javult az elmúlt években, a projekt során sikerült elérni a vállalt célcsoportokat, vagyis az alacsony iskolai végzettségű személyeket, a 25 év alatti fiatalokat, a 30 év alatti pályakezdő álláskeresőket, az 50 év felettieket, a GYED-ről, GYES-ről visszatérőket, a legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőtteket, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőket, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetetteket és a megváltozott munkaképességű személyeket is.
Kapott-e visszacsatolást a helyi vállalkozásoktól arra vonatkozóan, hogy a bértámogatások segítették a növekvő munkabérek jelentette terhek enyhítését?
A projekt megvalósítása során már számos információs nap, partnerségi találkozó és egyéb rendezvény valósult meg, továbbá a befektetés-ösztönzési tevékenységek során közvetlenül is felvettük a kapcsolatot mind a három járás területén található munkáltatókkal, visszajelzéseiket rögzítettük. Sikerült egy aktív bizalmi kapcsolatot kiépíteni velük, könnyen megnyílnak, szívesen fogadják a tájékoztató információkat, a támogatási lehetőségeket, válaszolnak a feléjük érkező kérdésekre, továbbá bátran feltárják problémáikat. A sikeres együttműködés egyértelműen látható eredménye, hogy hatékonyan tudtuk megvalósítani a projektünk kitűzött céljait, a vállaltnál magasabb számú bevonásokat. 2020. 02. 29-ig a Csongrád Megyei Kormányhivatal által megküldött adatszolgáltatás szerint a vállalt 307 főből 299 fő bevonása már megvalósult. Az indikátor értékek közül a paktum keretében álláshoz jutók száma a vállat 168 fő célértékből 168 fő teljesült. Az álláshoz jutók közül a támogatás után 6 hónappal állással rendelkezők számának tervezett 44 fő célértéke helyett sokkal magasabb, összesen 105 fő már teljesült. Ezek a számok mutatják leginkább a projekt sikerét.
A jelenlegi járványhelyzet milyen hatással van a helyi munkaerő piacra?
A vírushelyzet szelektálta a munkaerőpiacot, sajnos van sok olyan szakma és munkakör, melyre nincs szükség jelen helyzetben, ezek a dolgozók sajnos munka nélkül maradtak, vagy státuszban, de fizetetlen szabadságra kerültek. Most van leginkább szükség a megrekedt, vagy megváltozott tevékenységű munkáltatók és munkavállalók összehangolására. A legnagyobb kihívás most a munkáltatók számára munkahelyek fenntartása és a megváltozott tevékenységekre alkalmas, szakképzett munkaerő megtalálása, amely a vírushelyzetbe rekedt vállalkozások fejlődésének, ezáltal a gazdaság növekedésének gátja is. A megfelelő munkavállalók bevonásához a leggyorsabban a jelen projektben kiépített, Mórahalom Városi Önkormányzatán keresztül bizalmi hidat képző helyi partnerségi hálózatra és összehangolt tevékenységre van szükség. Ennek során az érintett kormányzati, önkormányzati, gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési szereplők érdekeiket és lehetőségeiket a közös cél érdekében összehangolják, a helyi vállalkozások kézzelfogható segítséget kapnak fejlesztéseik véghezvitelében, munkaerőigények kielégítésében.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Projekt címe: Csongrád Megyei Gazdaság- és Foglalkoztatás-fejlesztési Együttműködési Program (PAKTUM)
Projekt azonosító: TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001
Forrás: Szegedma.hu