A vállalkozások digitalizációjának sikerességi faktorai tanulhatóak

Az IBM szakértői becslés alapján arra jutottak, hogy napjainkban kétévente megduplázódik az összes adatmennyiség, vagyis huszonnégy hónap alatt annyi adat termelődik, mint a történelemben előtte összesen. A digitalizáció sebességével tehát csak folyamatában tudnak lépést tartani a vállalkozások.

Egyre több érzékletes hasonlat lát napvilágot a körülöttünk zajló digitalizációs folyamatokról. Az egyik szerint a digitális átállás olyan, mint amikor az ember meg szeretne tanulni zongorázni: egyik pillanatról a másikra nem fog menni, csak lépésről lépésre, ráadásul idő kell hozzá. Tanulni pedig van mit, hiszen jelenleg a hagyományos szektorokban működő magyar vállalkozások csupán 10%-a tartja fontosnak a digitalizációt, így gyors szemléletváltásra és alkalmazkodásra van szükség.

A hagyományos vállalkozások digitális átállásában próbálnak segíteni a Csongrád megyei vállalkozásoknak a Csongrád Megyei Önkormányzat és az ELI-HU Nonprofit Kft. szakemberei egy spanyol-olasz-szlovén-ír-magyar együttműködés keretében. A TRINNO (TRadíció és INNováció) program keretén belül a magyar szakemberek külföldi kollégáik segítségével dolgoznak ki akcióterveket annak érdekében, hogy Csongrád megyében hatékonyabban valósuljon meg a vállalkozások digitális átállása.

A program jelen fázisának aktuális témája a digitális innovációs képességek fejlesztése a hagyományos iparágak képviselői körében, illetve az, hogyan lehet ebben előrelépést elérni a Terület és Településfejlesztési Operatív Programon (TOP) belül. A program jelenlegi szerkezetébe már most be lehetne építeni olyan módosítást, amely akár a mostani, de főként a következő uniós programozási időszak forráselosztása során figyelembe veszi a személyes digitális képességeket. Ezen kívül a jelenleg is támogatott befektetés-ösztönzési tevékenység folytatására is indokolt további forrást biztosítani, hiszen a Csongrád megyei TOP forráskeretből 2020-ig majdnem 4,2 mrd ft ipari park és ipari terület fejlesztése valósulhat meg, mely hatékony kihasználásához új belföldi és külföldi befektetésekre lesz szükség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás