Így választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai

Egy országos felmérés arra kereste a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai. A válaszadók többségének nem a legfontosabb, hogy egy ismerős, vagy barát ajánlja-e a munkahelyet. Egyre nagyobb jelentőséggel bír számukra az, hogy büszkék tudnak-e lenni az adott munkahelyre.

A Z-generáció tagjai fontosnak tartják a jó karrierlehetőségeket és azokat a munkahelyeket részesítik előnyben, ahol meg tudják valósítani elképzeléseiket – derült ki egy nemrég végzett kutatásból. A felmérést a Continental Hungaria Kft., az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetem közösen végezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság Programjának (ÚNKP-17-4) támogatásával.

A kutatás többek között arra kereste a választ, milyen szempontok alapján választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai, de azt is vizsgálták, mit jelent számukra a siker és a karrier? „A Z-generáció tagjai közé azok a 2000-res évek elején született fiatalok sorolhatók, akik beleszülettek a digitális világba, idejük nagy részét az online térben töltik. Ennek következtében a gazdasági és társadalmi változásokra már gyerekkoruktól kezdve minden eddigi generációnál nagyobb befolyást gyakorolnak” – hívta fel a figyelmet Fodor Mónika, a Continental Hungaria Kft. senior PR és marketing koordinátora.
A felmérést két lépcsőben végezték el a szakemberek. Kvalitatív kutatás keretében harminc mini fókusz-interjút készítettek a Z-generációhoz tartozó alanyokkal, majd kvantitatív felmérés keretében, CAPI-módszer segítségével 1178 kérdőívet értékeltek ki.

Arra vonatkozóan, hogy mi tesz ideálissá egy munkahelyet, a felmérésben részt vevő fiatalok döntő többsége a megfelelő fizetést (89%), valamint a cég, vagy vállalat megbízhatóságát (80%) jelölte meg válaszul. Meglepő módon a válaszadók kisebb része tartotta fontosnak a barát, vagy ismerős ajánlását (32%) a munkahelyet illetően és az adott cég hírneve sem volt annyira jelentős. (32%). A jó karrierlehetőségeket és csapatmunka fontosságát azonban a válaszadók 65 százaléka jelölte meg.

„Egyértelműen látszik, hogy ennél a generációnál nem elég a magas fizetés, a jó cafetéria, vagy a béren kívüli juttatások köre, olyan vállalatokat keresnek, ahol meg tudják valósítani álmaikat és eredményes karrierutat járhatnak be, illetve jó légkörben és csapatban tudnak dolgozni” – hangsúlyozta Fodor Mónika. Hozzátette: a Z-generáció tagjainak ugyan prioritás a megfelelő bérezés, de nem elég ahhoz, hogy hosszú ideig megmaradjanak egy munkahelyen. Egyre fontosabb számukra a munkáltató márkája és ezzel összefüggésben az is, hogy mennyire büszkék arra a cégre, ahol dolgoznak.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a kiszámítható munkabeosztás sem élvez prioritást a Z-generáció tagjainak.

„A kiszámítható, de egyben kötött munkaidő kevésbé vonzó számukra. A modern munkakörnyezet, a változatos munkakör, a kreatív feladatok és persze a rugalmas munkaidő azonban annál inkább”

– összegezte a szakértő.

Forrás: https://bdpst24.hu/2018/02/27/igy-valasztanak-munkahelyet-a-z-generacio-tagjai/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás