2017. 06.19-én tartotta negyedéves Fórum ülését a Csongrád Megyei Foglalkoztatási Paktum

A Csongrád Megyei Paktum Fórum negyedéves ülése 2017.06.19-én került megrendezésre, melynek ez alkalommal a Makói Gyógyfürdő Hagymatikum adott helyet. Dr. Kovács Beáta a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a jelenlévőket a nyár kezdetét megelőző utolsó Fórum találkozón.

A találkozó első programpontja a Makói Gyógyfürdőnek, mint a Csongrád Megyei Paktumszervezet tagjának bemutatkozása volt. Ennek keretében Gergely Gábor – Makói Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságának elnöke a megjelentek köszöntését követően bemutatta fürdőt és sor került a fürdő fedett medencetereinek bejárására, bemutatására. Ezt követően Vargáné Török Ágnes a fürdő gazdasági vezetője beszámolt a fürdő gazdálkodásáról, az alkalmazottak munkakörönkénti létszámáról és egyben tájékoztatást adott a fürdőben állandóan, de különösen a nyári időszakban jelentkező és a közeljövőben a fürdőfejlesztés következményeként várható munkaerőhiányról.

Ezt követően Zsóri Klára a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának, Foglalkoztatási Szakügyintézője tájékoztatta a megjelenteket a Csongrád Megyei Kormányhivatal által 2017. június 9-én megrendezésre került állásbörzéről és munkáltatói fórumról. A rendezvényen kiemelt szerepet kapott a Csongrád Megyei Foglalkoztatási Paktum és az ennek keretében létrejött helyi foglalkoztatási együttműködés. Az ezen a napon egyszerre rendezett programok célja az, hogy minél több érintettet tájékoztatni tudjanak egyrészt a „Helyi foglalkoztatási együttműködések Szeged Megyei Jogú Város területén” elnevezésű projektről, másrészt pedig az új, bejelentett álláshelyekről, munkaerőigényekről. A munkáltatói Fórum résztvevői a Kormányhivatal szakügyintézőitől tájékoztatást kaptak az egyszerűsített foglalkoztatás munkaügyi és munkavédelmi vonatkozásairól, továbbá Hágen Tímea az NGM főosztályvezető helyettese beszámolt a foglalkoztatás-politika aktuális kérdéseiről. Az állásbörzén a Kormányhivatal hozzáértő munkatársai várták az érdeklődő álláskeresőket: pályaorientációs tanácsadással, álláskeresési technikákkal segítették a megfelelő állás megtalálását.

Ezek után Gyarmati Zoltán a Csongrád Megyei Önkormányzat Paktumiroda vezetője három témában tartott előadást.

Elsőként a beszámolt a Csongrád Megyei Paktum projekt keretében megrendezett Szociális Gazdaságfejlesztés rendezvény sorozatól. Sikeresek voltak a 2017. április 26-án Csongrádon, 27-én pedig Szegeden tartott rendezvények, melyek a szociális gazdaság témakörét igyekeztek közelebb hozni az érdeklődőkhöz. Az eseményen kiállítás és vásár is teret kapott, ahol a szociális gazdaságban működő szervezetek termékeivel ismerkedhettek a vendégek.
Másodikként tájékoztatta a Fórum résztvevőit a Paktum keretében végzett egyedi képzésfejlesztés aktualitásairól. Többek között arról, hogy a felmért munkáltatói igények alapján az építőipar számára folyamatban van 3 szakmai programkövetelmény kidolgozása. Ötlet szinten megfogalmazódott az igény a kenderkötés és kenderbeton készítő betanított munkás elnevezéssel további két programkövetelmény kidolgozására. Valamint folyamatban van egy egységes álláspont, megoldási alternatíva egyeztetése a megyei nyomdaiparban jelentkező munkaerőhiány egységes kezelésére.
Harmadikként beszámolt a megyei befektetésösztönzési stratégia aktualitásairól, a befektetésösztönzési eszköztár, információs adatbázis és a szakmai anyagok tartalmáról.
Végül Gyarmati Zoltán megköszönte a figyelmet, majd ezt követően teret adott a kérdéseknek-válaszoknak és a Paktum Tagok konzultációjának.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás