Hiányszakmák

Friss felmérés: a legnagyobb hiány mérnökökből és fizikai dolgozókból van. Versenyképes bérrel, a továbbképzés biztosításával lehet megtartani a munkaerőt.

Átfogó kutatásban vizsgálták meg, hogy a munkahelyi fluktuáció mely ágazatokat viseli meg leginkább, és mely munkakörökben, szakmákban okozza a legnagyobb problémát.
A Szent István Egyetem projektje – melyben közreműködött a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége valamint a Selye János Egyetem, támogatóként a BDO Magyarország – alapján az a következtetés adódik, hogy az egyik legnagyobb mozgás a versenyszféra fizikai állományában volt az elmúlt időszakban. Ugyanakkor – a kutatást végzők szerint meglepő módon – a közszférában nem tapasztaltak ilyen erős hatást a fizikai dolgozók körében.

Figyelemre méltó megállapítás, hogy csak a válaszadók fele jelzett 10 százaléknál alacsonyabb fluktuációs mértéket (fluktuációs százalék egyenlő az adott munkaköri csoportból kilépők száma osztva a munkaköri csoport átlagos állományi létszámával, utóbbit 100 egységgel szorozva). A felmérés szerint a versenyszférában a szolgáltató szektorban okozza a legnagyobb kihívást a munkaerő elvándorlása. A kutatóknak sikerült beazonosítaniuk azokat a munkaköröket, ahol a legégetőbb probléma volt a munkaerő pótlása (a teljes mintában):
1. Mérnök

2. Adminisztrátor

3. Orvos

4. Tanácsadó

5. Informatikus

6. Fizikai dolgozó

7. Könyvelő

8. Értékesítő

Ennél is konkrétabban: az orvosok, állatorvosok, értékesítő menedzserek, betanított munkások, adminisztrátorok, pincérek/felszolgálók, informatikusok, felsővezetők álláshelyeinek betöltése miatt fő a leginkább a fejük a munkaadóknak.

Ha csak a versenyszférát nézzük, így fest a lista:

1. Informatikus

2. Karbantartó

3. Programozó

4. Gépkocsivezető

5. Repülőgép szerelő

6. IT szakemberek

Külön az iparra is készült rangsor:

1. Fizikai munkakörök

2. Mérnök

3. Hegesztő

4. Repülőgép szerelő

5. CNC gépkezelő

A közszférában pedig rájuk van a legnagyobb szükség:

1. Mérnök

2. Orvos

3. Takarító

4. Adminisztratív munka

5. Gépészmérnök

A közszférában főleg a szakképzett gépészmérnökök és műszaki mérnökök iránt van nagy kereslet, az egészségügyben pedig az orvosokon kívül a szakápolói és közegészségügyi szakértői posztok betöltése nem megy könnyen.

Mi az oka, mit lehet tenni?

Az okok között leginkább a bérviszonyokat említették, továbbá a versenytársak munkaerő-elszívó hatását. (Fontos felhívni a figyelmet, hogy a kutatás alapjául vett időszak óta további béremelések történtek a nemzetgazdaságban, vagyis azóta javult a bérhelyzet.) Természetesen a külföldi munkavállalást is megemlítették a válaszadók, akik az oktatás rendszer problémáit szintén megjelölték. A legkevésbé egyébként a közlekedési infrastruktúra állapotát okolják a fluktuációért.
iutat mindebből pedig a teljesítménybérezés, a munkával összefüggő továbbképzés biztosítása, a megfelelő ösztönzési rendszerek és állami támogatások jelenthetik a válaszadók szerint. A kutatás külön kitér a Z generáció igényeire: számukra egyre fontosabb a családbarát hozzáállás, a kellemes munkahelyi légkör, a képzési programok, egyéni fejlesztési tervek és a szakmai elismerés.

A felmérést 2018 III. negyedévében végezték, 152 vállalat/szervezet megkérdezésével, ebben a megoszlásban:

Ipar 27%
Kereskedelem 12%
Pénzügyi szektor 7%
Informatika 4%
Szolgáltatás 20%
Közigazgatás 14%

 

Forrás: https://mfor.hu/cikkek/makro/a-legnagyobb-hiany-mernokokbol-es-fizikai-dolgozokbol-van.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás