Számos ponton módosulnak a foglalkoztatási jogszabályok

Duplájára emelkedhet az “apanapok” száma, a gyermek 3 éves koráig összesen 44 nap szülői szabadság illeti meg a mukavállalókat. A szülők a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A munkáltatóknak ingyenesen kell biztosítania a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges, jogszabály alapján kötelező képzéseket – benyújtották a Munka Törvénykönyvének módosítására vonatkozó javaslatcsomagot.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A kezdeményezés elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése – közölte a TIM.

A munka törvénykönyvével kapcsolatos módosításokat a kormány a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően nyújtotta be az Országgyűlés elé. 

A munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv nemzeti jogba való átültetésével duplájára emelkedhet az “apanapok” száma, azaz az érintettek gyermekük születése után kivehető 10 munkanappal rendelkezhetnek. Gyermeke hároméves koráig ezentúl 44 munkanap szülői szabadság illetheti meg a munkavállalót, amit kérésének megfelelő időpontban adhat ki a munkáltatója – ismerteti a TIM.

 

​A törvényjavaslat új passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január elsejétől léphetnek majd életbe.

A törvénytervezet rendelkezik a gondozói szabadság átültetéséről is, ennek értelmében az, akinek hozzátartozója vagy vele egy háztartásban élő személy súlyos egészségi okból gondozásra szorul, legfeljebb 5 munkanapra mentesülhet a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól.  

A kisgyermekes szülők rugalmasabb munkafeltételeik biztosítása érdekében a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A közlemény szerint a változtatás időpontját is megjelölő, indoklással ellátott, írásos kérelmükre a munkáltató köteles 15 napon belül szintén írásban válaszolni.

Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv átültetésével a munkáltatóknak rövidebb határidőkkel, részletesebb információkat kell majd nyújtaniuk. Így például a foglalkoztatás feltételeit tartalmazó tájékoztatót a jelenlegi 15 helyett már 7 napon belül át kell adniuk, az esetleges változásról pedig legkésőbb annak napján értesíteniük kell a munkavállalót.

A munkavégzés kiszámíthatóságát növeli a törvénycsomagnak az a rendelkezése, amely szerint a korábban közölt munkaidő-beosztás kollektív szerződéssel is csak legkésőbb a munkakezdés előtt 48 órával változtatható meg – írja a TIM.

Új elemként jelenik meg a javaslatban az is, hogy a munkáltatónak ingyenesen kell biztosítania a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges, jogszabály alapján kötelező képzéseket.

Módosulnak a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló jogszabályok, számos munkavédelmi passzus, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyára vonatkozó előírások és az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség elősegítéséről szóló törvény is. Belenyúl a jogalkotó a közszolgálati tisztviselőkre, az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozókra, valamaint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaira vonatkozó jogszabályokba is.  

November 9-i konferenciánkon minden részletet megtudhat a most benyújtott válotzásokkal kapcsolatban!

Regisztráció: https://www.hrportal.hu/munkajog-2022/

Fotó: unsplash.com

Forrás: hrportal.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás