PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A MEGYEI SZINTŰ FELZÁRKÓZÁSI FÓRUMBAN VALÓ KÖZREMŰKÖDÉSRE A Csongrád Megyei Önkormányzat a Széchenyi 2020 program
Read morePÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A MEGYEI SZINTŰ FELZÁRKÓZÁSI FÓRUMBAN VALÓ KÖZREMŰKÖDÉSRE A Csongrád Megyei Önkormányzat a Széchenyi 2020 program
Read more270 ezer forintos fizetésért már elmennének dolgozni a mostani gimisek és egyetemisták, a kifejezetten jó fizetések viszont a fiatalok szerint
Read moreA képzett munkaerő országok közötti áramlásának kérdéskörét állították középpontba a Mórahalmon rendezett konferencián. A homokháti város testvértelepülési képviselői is megosztották
Read moreMegindította befektetési honlapját a Csongrád Megyei Önkormányzat, melynek célja, hogy Csongrád megyét láthatóvá tegye a befektetői térképen. A jelenlegi tartalom
Read moreÁsotthalom, Tiszasziget, Röszke – Egyre többen járnak át Magyarországra dolgozni a jobb fizetésért a szerbiai határ menti falvakból – most
Read moreÉpítőipari szakképzést indít az egyházmegyei főiskola és a KÉSZ Több ezer ember hiányzik a magyar építőiparból, ez a lakásfejlesztések és
Read moreIgenis mernek a magyarok más városba költözni a jobb élet reményében – erre a megállapításra jutott a GKI Gazdaságkutató. Az
Read moreAkkora a túlkínálat, hogy a diákok válogathatnak az állások közül, és egyre kevésbé népszerű körükben kétkezi munkát vállalni, mert nem
Read moreAz építő ipar példáján elindulva az ipari kender hasznosításában rejlő lehetőségek, a hagyományos, kézműves feldogozás tudásanyagának átörökítése lehet a következő
Read moreA honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.