Ezek a legfontosabbak a magyaroknak a jó fizetés mellett a munkahelyen

A fizetés, a munka „szerethetősége”, valamint az emberi kapcsolatok határozzák meg leginkább, hogy jól érezzük-e magunkat egy munkahelyen – ez is kiderül a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésből, amelyben arra voltak kíváncsiak, a helyükön érzik-e magukat a magyar munkavállalók. A kutatás arra is rávilágított: más-más társadalmi csoportok körében jelentősen különböznek a preferenciák, hogy mitől értékelnek jónak egy munkahelyet. A pénzintézet szerint éppen ezért fontos, hogy minél többen tegyék fel maguknak a kérdést, valóban a számukra legmegfelelőbb munkahelyen dolgoznak-e jelenleg.

Azt, hogy valaki mennyire szívesen lát neki a munkahelyi teendőknek nap mint nap, számos összetevő befolyásolhatja, viszont alapvetően meghatározza, mennyire érzi értékteremtőnek a munkáját. Hogy kiderüljön, mitől lesz jó egy munkahely, a kutatás során arra kérték a résztvevőket, rangsorolják azokat a szempontokat, melyek az elégedettség szempontjából a legfontosabbak lehetnek.

Nem meglepő, hogy a fizetés van a leginkább hatással arra, hogyan érzik magukat a munkahelyükön az emberek. A kutatásból kiderült az is, hogy a bér, a juttatások mértéke jobban meghatározza az alacsonyabb végzettségűek közérzetét, hiszen ha a bér nem biztosítja a nyugodt megélhetést, akkor az okot ad az elégedetlenségre is.

Épp csak lemaradva a dobogó legmagasabb fokáról került a második helyre az a szempont, hogy olyan munkát végez-e a munkavállaló, amelyet szeret. Érdekesség, hogy nemek szerint vizsgálva a válaszokat kiderül, hogy a nőknél egyformán fontos a két szempont (a fizetés és a munka szerethetősége), míg a férfiaknál a fizetés az első. Az életkor előrehaladtával is egyre inkább igényeljük, hogy szeressük a munkát, amelyet végzünk.

Ezeknél jóval kevésbé tartják a magyarok lényegesnek a harmadik és a negyedik helyen végző két tényezőt: a közvetlen kollégákkal, illetve a vezetőkkel való viszonyt. Ezek után következik a fontossági sorrendben a home office, a munkaidő, az ügyintézési szabadság terén megvalósuló rugalmasság – ami nagyobb értékkel bír a fiatal és a képzettebb munkavállalók szemében –, majd az előrelépési, fejlődési lehetőség. Az utolsó előtti helyekre a megfelelő fizikai környezet és a pozitív visszajelzés, a munkáért kapott elismerés került, a legfontosabb szempontok listáját pedig a vállalati kultúra zárja.

A kutatásból több más érdekesség is kirajzolódik. Ahogy idősödünk, úgy lesz egyre nagyobb jelentősége a korrekt, szakmailag és emberileg kompetens vezetőknek abban, hogy mennyire érzünk jónak egy munkahelyet. A nyitott, befogadó légkör 40 éves kor alatt igazán fontos, utána kevésbé. Kiderült, hogy a nők nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a befogadó környezetnek, a pozitív visszajelzéseknek és a közvetlen vezetővel való viszonynak. Érdekes eredmény, hogy a jól működő szervezetet (egyértelmű feladat- és felelősségi köröket) fontosabbnak tartják a városi munkahelyeken dolgozók, míg a kisebb településeken jobban értékelik az összetartó csapatot.

Forrás: hrportal.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás