Rengetegen váltanának – A magyar dolgozók több mint fele új munkahelyet keres

A felmérés szerint a legtöbben a magasabb bérek miatt váltanának.

A 24.hu szemlézte a Work Force HR szolgáltató felmérését, amiben 500 munkavállalót kérdeztek meg, hogy a munkaerőpiaci fluktuáció aktuális helyzetét vizsgálják. Az eredményekből kiderül, hogy a válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben. A szellemi munkavállalók 60 százaléka, a fizikai dolgozók 70 százaléka keres új munkahelyet.

A legtöbben (64%) a magasabb fizetés miatt váltanának, 53% pedig olyan állást keres, ahol jobban megbecsülik a munkájukat. A válaszadók 42%-a szakmai fejlődési lehetőség hiánya miatt keres új munkát. A cég szerint a kilépő interjúk során a magasabb bérigény volt a felmondások legjellemzőbb oka, a megkérdezettek 86 százaléka emiatt mondott fel.

A megkérdezettek 60 százaléka az elmúlt négy évben nem váltott munkahelyet, eközben a HR szolgáltató partnerei tavaly több mint 10 százalékos fluktuációt tapasztaltak. Azok a munkavállalók, akik a közelmúltban mondtak fel, szintén a nem megfelelő fizetéssel és a megbecsülés hiányával magyarázták döntésüket. A válaszadók közt voltak olyanok is, akiket kirúgtak, aminek a leggyakoribb oka a létszámleépítés volt, de volt olyan dolgozó is, akinek személyes ellentét miatt kellett távoznia.

 

fotó: unsplash

Forrás: hrportal.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás