Májusban csökkent az álláskeresők száma, de többen kerestek munkát, mint egy éve
Az álláskeresők száma májusban 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, de több mint 3 százalékkal kevesebb volt az áprilisinál; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a májusi zárónapon 253 300 álláskereső szerepelt.
Az NFSZ honlapján közölte: májusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,5 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,8 százalék. A legalacsonyabb érték továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt.
Májusban 33 700 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 9,6 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 13,7 százalékkal nőtt. Az álláskeresők 8,6 százaléka, 21 700 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartották nyilván, de Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megyében is jelentős volt a számuk.
Az álláskeresők 27,0 százaléka, 68 200 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 2,4 százalékponttal alacsonyabb arány az egy évvel korábbinál.
Az év ötödik hónapjában 35 300 volt a 25 év alatti és 64 700 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 13,9, illetve 25,5 százalékot tett ki.
Az NFSZ adatai szerint májusban 139 400 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 49,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
A foglalkoztatók 26 300 új betölthető álláshelyet jelentettek be májusban, ezek 43,5 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 11 400 volt, amelynek 50,0 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.
Májusban 102 100 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 73 400 betöltetlen maradt.
Az év ötödik hónapjában 199 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a számítógépes programozást, az alumíniumgyártást, az ingatlankezelést és a vegyi árú kereskedelmet, területileg pedig Budapestet, valamint Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyét érintette.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,5 százalékos volt a 2019. február-áprilisi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 162 400-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb.
Forrás: https://www.hrportal.hu/hr/majusban-csokkent-az-allaskeresok-szama–de-tobben-kerestek-munkat–mint-egy-eve-20190620.html