Június végétől új támogatás segíti a szakképzett munkaerő megtartását az agráriumban

Az Agrárminisztérium (AM) új támogatási konstrukciót dolgozott ki a baromfi- és sertéságazat számára, az ágazat szereplői támogatási kérelmeiket június 24. és július 5. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz. A pályázatban a munkaerőköltségekhez igényelhetnek egyszeri, alkalmazottanként legfeljebb 200 ezer forint támogatást – közölte a minisztérium.

A pályázat keretösszege 2 milliárd forint, amelyet a tárca saját költségvetéséből biztosít.

A közlemény szerint a támogatás azért jött létre, mert a minisztérium a szakképzett munkaerő megtartásán keresztül akarja segíteni a mezőgazdasági alapanyag-termelést kiegészítő tevékenységeket, mint például a termékfeldolgozást, a forgalmazást, illetve többek között a takarmánygyártást.

A munkaerőköltségekhez nyújtott, egyszeri támogatást igénybe veheti az a 2018-ban baromfi- vagy sertés állatjóléti támogatási kérelmet benyújtó baromfi- vagy sertéstartó, illetve vállalkozás, amely a rendelet mellékletében megjelölt TEÁOR kód szerinti támogatott tevékenységet folytat. Példaként a húsfeldolgozást tartósítást és a hús, húsáru kiskereskedelmet említették.

Forrás: https://www.hrportal.hu/hr/junius-vegetol-uj-tamogatas-segiti-a-szakkepzett-munkaero-megtartasat-az-agrariumban-20190618.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás