Aláírták a Foglalkoztatási Paktumot

Tizennyolc együttműködő partner látta el kézjegyével a Szegedi Foglalkoztatási Paktum alapító együttműködési megállapodását. A cél az, hogy minél több munkanélküli térhessen vissza a munka világába Szegeden, illetve Csongrád megyében.

A program fontos elemeként foglalkoztatási együttműködés (Paktum) létrehozására kerül sor, melynek célja, a helyi munkaerőpiac aktív szereplőinek partnerségen alapuló együttműködése. A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat konzorciumi partnereivel, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával és a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft.-vel közösen kívánja a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) „Helyi foglalkoztatási együttműködések Szeged Megyei Jogú Város területén” programot megvalósítani, melynek célja a helyi foglalkoztatás szintjének növelése és a város gazdasági fejlődésének elősegítése.

Az ünnepélyes aláírás előtt Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondta, hogy a TOP pénzek aktuális költségvetési ciklusban körülbelül 34 milliárd forintot biztosítanak Szegednek különböző fejlesztésekre, ebből 2,8 milliárd jut az átképzéseket segítő programokra. Fontos, hogy egyszerre kezeljék a munkanélküliség és munkaerőhiány problémáit, így elsősorban az iskolázatlan, illetve képzetlen munkaerő számára kívánnak alternatívát nyújtani. A fórumon Zakar Péter, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazgatója elmondta, hogy a megye nem áll rosszul a munkanélküliségi statisztikákban, hiszen kevesebb, mint kilencezer regisztrált munkakereső van, ám a mostani megállapodás nagy lépés lehet abban az irányban, hogy ezt a számot is csökkenteni lehessen.

Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke pedig arról beszélt, hogy összesen hat paktumiroda létesül majd a megyében, melyek közül három már működik. Fontos, hogy a mostani költségvetési ciklusban biztosított EU-s források hatvan százalékát gazdaságélénkítésre fordítsuk, így keletkeznek azok a munkahelyek, melyeket ezekben az irodákban kínálhatnak majd az ott érdeklődő ügyfeleknek. Ez egy kifejezetten jó paktum – hangsúlyozta Kakas Béla, melynek aláírói között olyan intézmények szerepelnek, mint például a Szegedi Tudományegyetem, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, vagy a Pick Szeged Zrt. A paktumszervezet közösen kidolgozott foglalkoztatási stratégia mentén a valós munkaerő-piaci keresleten és kínálaton alapuló képzési és foglalkoztatási programokat dolgoz ki és valósít meg.

Az eseményen ünnepélyes keretek között aláírta a tizennyolc együttműködő fél a Szegedi Foglalkoztatási Paktum alapító megállapodását. Az ezt követő fórum lehetőséget biztosított a munkaerőpiac szereplői és minden érdeklődő számára, hogy a foglalkoztatási együttműködés kereteit és forrásait részleteiben megismerhesse.

Forrás: szeged.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás