Több mint 30 ezer tanuló dolgozott a nyári diákmunka programban

Idén körülbelül 1550-zal többen dolgoztak a diákmunka program révén, mint tavaly.

Az állam diákmunka programjában 30 500 diák munkavállaló dolgozott a nyáron – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, évek óta nő a programban részt vevő diákok száma, idén mintegy 1550-zal többen dolgoztak a diákmunka program révén, mint tavaly. A program az önkormányzatok és a vállalkozások körében is nagyon népszerű.

A kormány a program támogatására idén 4 milliárd forintot fordít. Az önkormányzatok 100 százalékos támogatást kaptak a diákok 6 órás foglalkoztatásához, a cégeknek a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg. Közölte, a diákok szakképzettséggel havi 97 ezer, szakképzettség nélkül havi 74 ezer forintot kereshettek.

Hangsúlyozta: a diákmunka pedagógiailag és a munkaerőpiac szempontjából is nagyon hasznos. Kiváló terep a munkára való ráhangolódáshoz, hozzájárul a munkahelyi szocializáció elsajátításához. A turizmusban és a vendéglátásban, valamint a mezőgazdaságban, ahol szezonálisan sok szorgos kézre van szükség, enyhíti a munkaerőhiányt.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a mezőgazdaság idén csak 500-600 diákot tudott foglalkoztatni, de arra számít, hogy jövőre előrelépés lesz ezen a területen is.

Forrás: https://www.hrportal.hu/c/tobb-mint-30-ezer-tanulo-dolgozott-a-nyari-diakmunka-programban-20190911.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás