Mit kéne tenni a mérnökhiány csökkentéséhez?
Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke szerint több diákot kellene a STEM irányába orientálni. A vállalatoknak pedig önmérsékletet kellene
Read moreAz Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke szerint több diákot kellene a STEM irányába orientálni. A vállalatoknak pedig önmérsékletet kellene
Read moreVáltoznak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és
Read moreA 2024. október végén záruló projekt keretén belül kialakított tananyag célja az volt, hogy az oktatási intézményekben is felhasználható tananyagként,
Read moreMegtörtént a “Duális képzéssel a munka világában 2024” című online kiadvány aktualizálása. A kiadványt legutóbb 2024. márciusában frissítették, viszont most
Read moreA kamatmentes munkáshitel 2025 januárjától lesz igényelhető, szerdán megkezdődött a hitelkonstrukció társadalmi egyeztetése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az
Read moreA KIM illetékes főosztályának állásfoglalása alapján módosult a Hiányzások és igazolásuk szakképzési munkaszerződés esetén című szakmai anyag, amelyet a letölthető
Read moreA kormány segítséget nyújt azoknak a kisgyermeket nevelő édesanyáknak, akik úgy döntenek, hogy munkába állnak – közölte Zsigó Róbert, a
Read moreA jövő január 1-jétől hatályba lépő munkáshitelre a 17 és 25 év közötti fiatalok lesznek jogosultak, maximum 4 millió forintot
Read moreDuplájára, a jelenlegi két hónapról négyre emelkedhet az apasági szabadság igényléséhez rendelkezésre álló időtartam a foglalkoztatási törvénycsomag értelmében, amelyet kedden
Read moreA honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.