Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét

Volt-e a felmenői között asztalos, aki inspirálta erre a szakmára?

Volt bizony! Egyik nagyapám bútorasztalosként dolgozott, a másik pedig ács-kőművesként, azaz elkészítette a nyílásszárók tokszerkezetét. Ők egyébként együtt szolgáltak katonaként a Don-kanyarban, ott voltak bajtársak, hazatérve pedig tartották a barátságot – szüleim így ismerkedtek össze. Gyerekként a nyári szünetben hol az egyik, hol a másik papánál voltam, Jászapátin, az asztalos nagyapámnál kedvemre barkácsolhattam. Azokban az években ismertem meg az anyag szeretetét és az alkotás örömét, hogy milyen jó érzés, amikor az ember valamit saját kezűleg elkészít. Ez szerintem nagyban növeli az önbecsülést. Édesapám híd-vasútépítő mérnök volt, csak egy apró részlet, hogy ez mit jelentett: ha otthon gödröt ásott, hogy elültessen egy almafát, és közben a homok lepergett alulra, akkor addig alakította a gödröt, míg centire pontos nem lett. Végülis a nagyszülőktől és szüleimtől is azt láttam, tanultam, hogy egy munkát meg lehet rosszul is csinálni, csak úgy sokkal tovább tart, jól dolgozva viszont gyorsabb, és utána kevesebb is a baj vele. Már tizennégy évesen asztalos akartam lenni, de egy a szakmában járatos ismerős javasolta, hogy tanuljak inkább faszobrásznak, asztalosból rengeteg van, és azt a szakmát később is elsajátíthatom. Így végül először faszobrász lettem, ez tényleg egy speciális képzés volt. Majd elvégeztem a faesztergályos képzést is, utána pedig jött az asztalos mestervizsga.

És hogyan, milyen helyeken sajátította el gyakorlatban is az asztalos szakma fortélyait?

A képzési központok az üzemek jellegéhez igazodtak. Először a Kecskeméti Asztalos Szövetkezetnél dolgoztam, ott zajlott tulajdonképpen a hagyományos bútorkészítés, a fiatalok megtanulhatták a fafaragást, politúrozást, furnérozást, a szakmának az alapjait. A modern bútorgyártás a Szék és Kárpitosipari Vállalathoz tartozott, ott már a hetvenes években is készültek olasz dizájnú és minimál stílusú bútorok. Az állami építőipari vállalatnál, a Dutépnél pedig a nyílászárókat gyártották, a kor technológiája szerint, ott a tanulók láthatták a gyártási folyamatokat, a munkaszervezést. Miután nyolc évet dolgoztam mint faszobrász, ki tudtam menni Németországba, ahol egy ács mellett voltam három hónapig. Hazatérve magánvállalkozó lettem, utána egy kis-középvállalkozásnál termelésirányító. Majd újra Németország következett, egy konyhai munkalapokat gyártó cégnél töltöttem három évet, ott az üzemszervezés terén tanultam sokat. Minden ki volt pontosan számolva, hogyan a leghatékonyabb a munka és a legkevesebb a holtidő. Hazatérve egy tízfős, irodabútor-gyártással foglalkozó középvállalkozásnál az egyedi projektek gyártáselőkészítése és a gyártásszervezés volt a feladatom. Majd ismét magánvállalkozó lettem, és huzamosabb idő óta egy kollégával dolgozom. Bár nemrég éppen kipróbáltam magam egy helyi cégnél, de a kevesebb stresszhelyzet helyett jóval több lett volna, így inkább nem adtam fel az önállóságomat. Mindenesetre úgy vagyok vele, hogy nem jó, ha az ember “beleül valamibe” – időnként váltani kell, hogy új impulzusok érjenek. Így megismertem a szakma gyakorlatilag minden szegmensét. Szerencsés voltam, hogy olyan mestereim voltak, akiktől rengeteget tanulhattam. 

Már tizennégy évesen asztalos akartam lenni.

 

Milyen esélyekkel és lehetőségekkel tud nekiindulni ma egy fiatal az asztalosságnak?

Nagy baj, hogy az oktatási rendszer igen elavult, és az is, hogy mára igencsak szétaprózódott a szakma. A nagyobb cégeknél a legtöbb folyamat automatizálva van, lehet, hogy valaki éveket fog állni egy élzáró vagy egy lapszabász gép mellett, miközben azért sokkal komplexebb ez a szakma. Nyolc-tíz fős kisebb cégeknél egy frissen felszabadult tanuló sokkal többet tanulhat, bár ezekhez is bejött a CNC-technológia, a modern felületkezelés, és készítenek stílbútorokat, neobarokk bútorokat kis túlzással emberi kéz érintése nélkül. A hagyományos asztalos szakma már kezd a múlt lenni. A fiatalok elhelyezkedése nem egyszerű kérdés. Nemrég próbáltam egyiküket beajánlani, végül sikerült is, de gyakori az a reagálás a cégvezetők részéről, hogy pályakezdőt nem vesznek fel, sok idő elmegy a betanítására, és az időveszteség egyben profitveszteség is, miközben ki kell gazdálkodniuk a béreket, a gépek beszerzési költségét, a rezsit, bérleti díjat. De ha senki nem foglalkozik, törődik a fiatal szakemberekkel, akkor mi lesz az utánpótlással? Persze az attól való félelem is visszatartja a cégeket, hogy kitanítják a fiatalt, ő meg külföldön keres munkát. Vagy elmegy magánvállalkozónak, hiszen a laminált bútorokhoz azért nem kell egy nagy szerszámozottság.

Mennyi teendője van egy asztalosnak az első telefonhívástól kezdve egészen a bútor átadásáig, a számla kiállításáig?

Nem kevés! És a munka körülbelül 30-40 százalékát nem is a bútor legyártása és beszerelése jelenti, hanem felmérés, a tervezés, az árajánlat, az egyeztetések, az alapanyagok beszerzése. Hirdetésre szerencsére nem kell költenem, mindig ajánlanak egymásnak a megrendelők családi-baráti-ismeretségi körben. Sokszor előfordult már, hogy először dolgoztam a szülőknek, utána pedig a gyerekeiknek.

Hogyan kezdődik a közös munka a leendő vásárlóval?

Fontos megismerni, milyen lakókörnyezetben él, milyenek az igényei, elképzelései. Soha nem szabad ráerőltetni sem az új stílust, az új divatot, sem a mi ízlésünket. Egy bizonyos határig lehet csak elmenni a tanácsadás terén, ez az idők folyamán kialakul, gyakorlattá válik. Viszont érdemes segíteni fontos és releváns információkkal. Egy asztalosnak például el kell tudni magyarázni, melyik vasalat mit tud, ár-érték arányban melyik a legjobb, adott költségkeret esetén melyiket javasoljuk, melyiket nem és miért nem. Az elrendezés terén általában mindenkinek van egy megszokott képe, de adhatunk ötletetet, hogyan lehetne még praktikusabb. Ugyanígy mondhatunk tippeket a színek és az anyagok terén, hiszen tisztában vagyunk az árakkal, az egyes anyagok minőségével.

Soha nem szabad ráerőltetni sem az új stílust, az új divatot, sem a mi ízlésünket. Egy bizonyos határig lehet csak elmenni a tanácsadás terén.

 

Mivel érdemes készülnie a megbízónak?

Én mindig kérek – ahogy mondani szoktam – Móricka-rajzot. Nem szükséges precíz, művészi terv, hanem csak hogy nagyjából mit szeretne a megrendelő – lényegében egy elrendezési rajz, melyik falra mit szánnak. Egy ilyen vázlatból már ki tudok indulni. Utána következik a helyszíni felmérés, viszek színmintákat, és javasolom, hogy gyűjtsenek még esetleg ötleteket az interneten vagy bármilyen lakberendezési lapból, magazinból: milyen enteriőr tetszik, milyen lenne álmai nappalija, konyhája. Nekem az a feladatom, hogy az adott helyre a rendelkezésre álló keretből és a hozzáférhető anyagokból olyan bútort készítsek, amely ezeknek az igényeknek és vágyaknak leginkább megfelel. 

Mire figyel az asztalos a felmérés során?

Ilyenkor szükséges megnézni, tájékozódni, hogy a korábban dolgozó szakemberek az építésnél vagy felújításnál hová tették a villamos kiállásokat, vezetékeket, az épületgépészetet, a vízcsöveket. A rajzok, tervek segítséget jelentenek. Az kevés információ, hogy látom a konnektort és a csaptelepet, hiszen lehetnek egyedi, nem szabvány megoldások, mikor a padlóból, mennyezetből hozzák a kiállásokat. Nem árt tudni a falak vastagságát sem, és hogy mi lehet a fal túloldalán, nem okozunk-e valami problémát a szomszédos lakásban egy fúrással. Nagyon előrelátónak kell tehát lenni, alaposan körbejárni a témát.

De ha senki nem foglalkozik, törődik a fiatal szakemberekkel, akkor mi lesz az utánpótlással?

 

Mi következik ezután?
 
Ha megvan a helyszínrajz, abból készítek egy látványrajzot több nézetből, beméretezve. Amikor erre is rábólintott a megrendelő, jöhet egy tételes szerkezeti rajz, az alkatrészeket ki tudom listázni egy szabásjegyzékbe, majd egy táblázatba kiszámolom, milyen költségek vannak a gyártás során. Csak ezután adom meg az árajánlatot, amely tételes ajánlat teljes műszaki tartalommal, mellette látványrajzok és méretezett rajzok. Szerintem ez lenne az alap, a teljes műszaki tartalmat viszont sokan el szokták hagyni a kollégák közül vagy elsikkad, így a laikus megrendelő elég kevés információ alapján kell hogy döntsön. Pedig a műszaki tartalmat ugyanúgy le kellene tudnia ellenőrizni. Ugyanaz a helyzet, mint amikor vesz valaki egy autót, és megbíz egy autószerelőt, hogy nézze át szakértő szemmel. Egy bútor is belekerülhet több millió forintba, nem mindegy, milyen minőségben készül. A vasalatok például az ár akár 6-10 százalékát is kitehetik, így az a korrekt, ha a megrendelő utána tud nézni, pontosan mennyibe kerül, mit írnak a tájékoztatóban, esetleg milyen vélemények vannak róla. Szerintem ez így tiszta, így lehet a későbbi vitákat elkerülni.

Beszéljünk a munka másik feléről, amit jobban az asztalosokhoz kötünk.

Lehetőség szerint mindent műhelymunkában próbálok megoldani, hogy a lakásban már minél kevesebbet kelljen rajta alakítani. Nem szerencsés ugyanis, ha a megrendelő azt látja, hogy a szakember a helyszínen kezdi el szétfűrészelni a bútort, mert valamiért nem passzol a falhoz. Fontos az is, hogy az asztalos a munkaterületet a szerelésnél is rendben tartsa. A mai technológiánál már az is adott – csak ezzel sokan nem élnek -, hogy a szabásjegyzék adatokat egy Excel táblából a viszonteladók be tudják emelni a lapszabász programba, nem szükséges elmenni és személyesen bediktálni. Ezzel is fel lehet gyorsítani a munkát. Az alapos, pontos előkészítésen tényleg nagyon sok múlik. Lehetőség szerint úgy kell elvégezni a munkát, hogy javítás miatt már ne kelljen visszamenni. Nyilván csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, ez egy nagyon jó mondás, de ha mindent megtettünk az alapos teljesítésért, akkor nyugodt lelkiismerettel adhatjuk át a darabot, és nem amiatt aggódunk, mikor hívnak fel, hogy gond van a bútorral.
 
Az elmúlt években Covid-járvány, aztán a gazdasági válság, az infláció mennyire nyomta rá a bélyegét a megrendelésekre? 

A 2008-as világválság előtt ezt a szakmát igen sokan művelték, olyanok is, akik nem voltak feltétlenül jól képzettek. Viccesen úgy szokták ezt megfogalmazni, hogy a tudatlanok bátorságával dolgoztak, mert úgy voltak vele, ez egy egyszerű munka, csak le kell fűrészelni, össze kell csavarozni és kész. Pedig talán az eddig elmondottakból is kitűnhet, hogy ha magas színvonalon akarja valaki csinálni, a bútorgyártás igen összetett feladat. 2008-ban aztán többen letérdeltek, abbahagyták, sok vállalkozás megszűnt. Szerencsére engem mindig megtaláltak a megrendelők, kézről-kézre adtak. Természetesen manapság is meg kell dolgozni a megbízatásokért, de meg lehet élni belőle, ha az asztalos komolyan veszi magát és a hivatását. Sajnos ma is vannak olyan szakembernek nevezett – hogy is mondjam – barkácsolók, akik úgy építenek be konyhagépeket, hogy például figyelmen kívül hagyják az alap biztonsági szabályokat, nincsenek meg a szellőzések, pedig ez tűzveszélyt jelenthet. Ha ilyet látok, akkor csak nézek, hogy te jó ég, ezt hogy merte? De nagyon sok kolléga meg rendkívül igényes, és nekik van is munkájuk folyamatosan, még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is. Hiszen a konyhába, hálószobába a beépített bútort, ami adott méretre, faltól falig készül, azért a legtöbben egyedi kivitelben gyártatják le. Lehet persze azzal kombinálni, hogy a belsejét megveszi a megrendelő készen, én pedig ráépítem a külső vázat tolóajtóval. Ezt a verziót is fel kell ajánlani, az asztalosnak nem érdeke, hogy anyagköltséggel felnyomja a bútor árát. Ha így megpróbálunk neki spórolni, akkor a megrendelő elégedettebb lesz, nem érzi úgy, hogy át akarják verni. Ha viszont elégedetlen, akkor akárhányszor ránéz a szekrényre, arra gondol, hogy mennyi pénzt adott ki érte, és biztos, hogy nem hív vissza és nem is ajánl másnak.

És amit kiemelnék: az asztalosság ebben a formában megadja az alkotás örömét.

 

Miben látja a szakmája szépségét?

A nagyobb vállalkozásoknál általában mindig egy típusmunkát végeznek a szakemberek. Lehet, hogy egyszerűbb egy ilyen cégnél dolgozni, de ha valaki egy kicsit kreatívabb, vagy jobban érdekli a szakma, ennél többre vágyik, és kimegy vállalkozónak. Mert ugyan nagyobb kihívás, nehezebb koordinálni mindent, gyakran nem is napi nyolc óra, de legalább nem más szervezi az ember életét és gazdálkodik az idejével. És amit kiemelnék: az asztalosság ebben a formában megadja az alkotás örömét. Ha sikeres volt a felmérés, előkészítés, szerelés, befejeztem egy mutatós bútort, és elégedett a megrendelő, akkor az felülírja a menet közben adódó problémákat és akadályokat, és úgy érezhetem: olyat tettem le asztalra, ami igazán jó. A korosztályomból és a fiatal asztalosok közül is sokan ezt az utat választják, és ügyesen csinálják, boldogulnak, mert hál’ Istennek van igény a munkánkra.

Nyitóképen Fekete Ákos; Fotók: Hraskó István

forrás: hrportal.hu