Az együttműködésnek nincs alternatívája! Bemutatkozott a Paktum partnerségi fórumon az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet.
2024. március 27-én került megrendezésre a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-CS1-2022-00001 azonosítószámú “Csongrád-Csanád megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések (Paktum) megvalósítása” című projekthez kapcsolódóan a Csongrád Megyei Gazdaság -és Foglalkoztatásfejlesztési paktum fóruma.
A fórumon Gyarmati Zoltán projektmenedzser, az ELI-HU Nonprofit Kft. képviseletében az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet és a vállalkozások kapcsolódási lehetőségeit mutatta be előadásában. A résztvevők megismerhették az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet rövid történetét, felépítését, a projekt mérföldköveit, emellett bepillantást nyerhettek az intézmény működésébe, a kutatások megkezdéséhez szükséges innovációs pályázatok feltétel és elvárásrendszerébe. Megtudhatták, hogy a vállalkozó szféra, mint felhasználó és mint beszállító, hogyan kapcsolódhat a kutatóintézethez.
Emellett a fórumon Czenke Olga a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal kormánytisztviselője ismertette a TOP Plusz-3.1.1-21 projekt szakmai megvalósításának előrehaladását, a vármegyei helyzetképet.
Továbbá Ölveczki Imre paktumiroda vezető, Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata részéről bemutatta a Paktumiroda a 2023. évi szakmai beszámolóját, továbbá megtörtént a 2024. évi költségvetés elfogadása, a munkaterv bemutatása, megvitatása, a javaslatok beépítése.