Évzáró Partnerségi Fórumot szervezett a Csongrád Megyei Önkormányzat

2018. december 11-én tartotta a Csongrád Megyei Önkormányzat a Csongrád Megyei Kormányhivatallal közösen a 2018. évet záró Partnerségi Fórumát.

A Fórum során Dr. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés Alelnöke köszöntötte a megjelenteket és elmondta, ismételten munkával és eredményekkel teli évet zárhatunk mind a Csongrád Megyei Paktum, mind a Csongrád Megyében működő Paktumok esetében. Dr. Kovács Beáta röviden összegezte a Megyei Paktum projektet: A Megyei Paktum projekt 2016. július 1-én kezdődött meg, és egy évvel való meghosszabbítását követően 2020. június 30-ig tart majd. Túl vagyunk tehát a projekt megvalósítási időszakának felén. Az elmúlt időszak a Csongrád Megyei Önkormányzat, mint konzorcium vezető partner számára a megvalósítás tevékenyebb szakaszát jelentette. Elkészültek a megyei foglalkoztatási helyzetre vonatkozó elemzések, stratégiák, munkatervek, megalakult a megyei paktum szervezet. Fórumokat, tájékoztató rendezvényeket, téma specifikus rendezvényeket tartottunk (pl. szociális gazdaság támogatása). Létrehoztuk a befektetés-ösztönzési honlapunkat, és kialakítottuk annak eljárásrendjét, hogyan kezeljük a felénk beérkező befektetői megkereséseket. Első alkalommal céglátogatást szerveztünk a Makói Ipari Parkban működő Duna-Döner Kft. és Givaudan Hungary Kft. cégeknél a célcsoporttagok számára, ahol a jelenlévők megismerkedhettek a vállalkozások belső működésével és az egyes munkafolyamatokkal.
Majd Budai László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályvezetője számolt be a 2018. december 7-ig teljesített célcsoportbevonási adatokról, mely szerint Csongrád Megyében a vállalt indikátorok teljesülése már 2018. év végére elérték a vállalt értékek 93%-át. A célcsoporttagok számára a támogatások rendelkezésre állása folyamatosan biztosított és továbbra is várja a Kormányhivatal az érdeklődőket.

Dr. Kovács Beáta az esemény zárásaként megköszönte a Paktumban résztvevő partnerek egész éves munkáját. A tájékoztatókat követően egy rövid ebéddel zárult a rendezvény.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás