Másfél évig nem talál munkát átlagosan az, aki elveszti az állását.

Miközben egyre többen dolgoznak, a munkanélküliek közel fele legalább egy éve hiába keres új munkahelyet.

Hiába egyre szebbek a munkanélküliségi mutatók Magyarországon, még mindig óriási bajban van az, aki elveszti a munkáját. A KSH ma kiadott adataiból kiderül: ugyan egyre kevesebben vannak a munkanélküliek, közülük minden második legalább egy éve keres állást. Egész pontosan 219 ezer munkanélkülit tartanak számon, az ő 46,2 százalékuk már több, mint 12 hónapja nem tudott dolgozni.

Aki elveszti az állását, az átlagosan majdnem pontosan másfél évig, 17,8 hónapig nem talál újat – derül ki az adatokból. Pedig ez a magyarok egyik legnagyobb félelme: a legnagyobb fenyegetések közt tartják számon azt, hogy elvesztik az állásukat. Ezen a téren is óriásiak a különbségek, a már most is foglalkoztatottak vélik úgy, hogy egyre könnyebben tudnának a képzettségüknek megfelelő munkát találni, társadalmi szinten pedig még mindig óriási kihívás az állásvesztés utáni visszatérés.

Pedig a foglalkoztatottak létszáma látványosan nő eközben. Augusztus és október közt 4,4 millióan dolgoztak a KSH adatai szerint. A munkanélküliség az egy évvel korábbihoz képest is nagyot csökkent, most már csak 4,7 százalékos. Az is szép tendencia, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 148 ezerrel többen vannak munkában, mint tavaly ilyenkor, a közmunkások száma 11 ezerrel csökkent, 220 ezerre. A külföldi telephelyen dolgozók 115 ezren vannak a KSH szerint, ami minimális növekedés 2015-höz képest – persze a kivándorlók létszámáról sokféle becslést lehet adni, attól függően, milyen módszertannal számolunk.

Forrás: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás