Czomba Sándor: a cél az aktivitás növelése

A kormány szeretné elérni, hogy a 15-64 éves korosztály aktivitási rátája a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján idén januárban a foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, Magyarországon 4,7 millióan dolgoztak az év első hónapjában – emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentésből a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024-ben a kormány legfőbb célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el, amelynek érdekében a fogyasztás helyreállítása és a beruházások 25 százalékos szint felett tartása mellett a hazai, 300 ezer főre tehető munkaerő-tartalék mozgósításával tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást. Czomba Sándor kiemelte: a kormány célja, hogy a 15-64 éves korosztály aktivitási rátája a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen. Ennek elérését támogatja, hogy a kormány a GINOP Plusz programon keresztül 460 milliárd forintot biztosít az aktivitás, ezen keresztül a foglalkoztatás növelése érdekében.

A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ezek a források minél előbb a gazdaságba kerüljenek, ezért márciusban indul a 70 milliárd forintos keretösszegű munkahelyi képzéseket támogató program, áprilistól pedig a 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program – erősítette meg Czomba Sándor.

Forrás: MTI

Fotó: MH-archív/Kövesdi Andrea

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás