SZIA – KÉSZ Akadémia

Építőipari szakképzést indít az egyházmegyei főiskola és a KÉSZ

Több ezer ember hiányzik a magyar építőiparból, ez a lakásfejlesztések és nagyberuházások miatt súlyos problémát jelent.

Ezért döntött úgy a szegedi székhellyel is rendelkező KÉSZ Csoport, hogy a Gál Ferenc Főiskolával közösen saját képzéseket indít. Ezek minden esetben a hazai építőipari hiányszakmákhoz adnak végzettséget, tapasztalatot, a rátermett diákoknak pedig stabil, jövedelmező álláslehetőséget.

A képzések indulása kapcsán Kozma Gábor, a főiskola rektora és Vida Tamás, a KÉSZ Holding Zrt. vezérigazgatója szándéknyilatkozatot írtak alá. E szerint a 2018/2019-es tanévben indítják a képzéseket az egyházmegyei főiskola szakképző iskolájának szegedi tagintézményében. Az elhelyezést és a duális képzési feltételeket a KÉSZ biztosítja.

2017 szeptemberében induló gyakorlatorientált szakképzések során az elméleti tudás mellett a KÉSZ Csoportnál gyakorlati tapasztalatot is szerezhetnek, amit havi fizetéssel díjaznak. Egyben munkalehetőséget is kínálnak, ha jól teljesítenek a képzés során. Akár egy stabil állás is lehet KÉSZ-nél a hazai vagy külföldi építőipari piacon.

Kurzusok:

· Épület- és szerkezetlakatos + Hegesztő (választható eljárás)

· Villanyszerelő + Elektromosszekrény-szerelő

· Épületgépész technikus + Izometriás csőszerelő

Forrás: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/epitoipari_szakkepzest_indit_az_egyhazmegyei_foiskola_es_a_kesz/2525863/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás