Együttműködésben a foglalkoztatásért

A Csongrád Megyei Önkormányzat a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával partnerségben foglalkoztatási együttműködést kíván létrehozni, mely elősegíti a megye gazdaságának fejlődését. A célkitűzés megvalósítása érdekében a Csongrád Megyei Önkormányzat Paktum partnertalálkozót szervezett szerdán, Szegeden.

A közös munka és az együttműködés mögött az áll, hogy a munkavállalást, a munkához jutást segítsék megyei szinten. A partnertalálkozón bemutatták az érdeklődő vállalkozóknak a program célját, lehetőségeit, feltételeit, valamint ennek eszköz- és intézményi rendszerét.

A Csongrád Megyei Önkormányzat a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával partnerségben a „Csongrád Megyei gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködési program (Paktum)” (TOP-5.1.1-15) pályázat nyújtotta forrás felhasználásával kívánja növelni a megyei foglalkoztatás szintjét és elősegíteni a megye gazdaságának fejlődését.

„A tervezett több éves képzési és foglalkoztatási program a rendelkezésre álló jelentős forrással alapvetően újszerű és esetenként meghatározó nagyságrendű segítséget jelenthet a térség cégei számára. A munkaerő-piaci program célja a keresletnek megfelelő munkaerő biztosítása, az adott térségben munkát vállalni szándékozó, álláskereső hátrányos helyzetű személyek és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésének támogatása” – fogalmazott Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Mindezt 1 milliárdos bruttó keretből, uniós támogatással valósítják meg. Erről hallgassa meg Kakas Bélát:

 

A megyei önkormányzat mellett – partnerségben – a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya kap szerepet a programban. Ennek fontosságáról dr. Juhász Tünde kormánymegbízott ekként fogalmazott, aki egy 5 éves összehasonlításban arról is beszámolt, hogy több mint 10 ezer fővel csökkent Csongrád megyében a nyilvántartott álláskeresők száma:

 

Majd előadások formájában ismerhették meg az érdeklődők a program részleteit. Előadást tartott Sipos-Kovács Mónika, projektmenedzser (Csongrád Megyei Önkormányzat) a Csongrád megyei gazdasági- és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködési program célrendszerének bemutatásával. A paktum miként tudja támogatni a munkaerő-piaci keresletet és kínálatot? – erről Budai László, főosztályvezető (Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály) adott elő.

Valamint Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna kamarai titkár (Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara) betekintést engedett a kamara foglalkoztatás–gazdaságfejlesztési szerepvállalási területeiről a paktumban. Végül Gyarmati Zoltán paktumiroda-vezető mutatta be a paktumirodát.

Ezt követően a megjelenteknek lehetősége volt kérdéseire választ kapni, és szakmai beszélgetést folytatni a részletekről, együttműködésekről.

Forrás: promenad.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás