Csongrád Megyei Paktum a szociális gazdaság szolgálatában

Sikeresek voltak a 2017. április 26-án Csongrádon, 27-én pedig Szegeden tartott rendezvények, melyek a szociális gazdaság témakörét igyekeztek közelebb hozni az érdeklődőkhöz. Az eseményen kiállítás és vásár is teret kapott, ahol a szociális gazdaságban működő szervezetek termékeivel ismerkedhettek a vendégek.

A Csongrád Megyei Önkormányzat, mint a Csongrád Megyei Paktum program konzorciumvezetője a megyében két helyszínen, Csongrádon és Szegeden szervezett interaktív előadásokat a szociális gazdaság fejlesztése témájában. A résztvevők közül is sokak számára idegenül hangzott a fogalom, de a félnapos rendezvény során mindenki sokat tanulhatott.

A program Soltész Anikó vállalkozásfejlesztési szakértő felvezető előadásával indult. Elmondta, hogy a társadalmi vállalkozások alapismérve, hogy olyan értékteremtő munkát végeznek, amely során építenek a nehezebb társadalmi, szociális helyzetben lévő kollégáik tehetségére, képességére. Többször is kiemelte, hogy tevékenységük során ezek a vállalkozások amellett, hogy csak saját magukra számíthatnak, nagyon nehéz feladat elé néznek, hiszen függetlenül attól, hogy fontos társadalmi szerepvállalás mellett működnek, ugyanazon a piacon kell versenyezniük termékeikkel, szolgáltatásaikkal, mint bármelyik másik cégnek. Ezért nagyon fontos, hogy be tudják azonosítani azt egyedi értékesítési pozícióikat, melyben kivételesek, majd ezt megfelelő önmenedzseléssel, “én márka” építéssel hozzák a nyilvánosság tudomására.
Magyar Szabolcs, az OFA képviseletében bemutatott két felhívást, mely a társadalmi vállalkozások létrehozását és működését támogatja. Az egyik, a FÓKUSZ néven meghirdetett OFÁ-s program, mely az önkormányzati tagsággal rendelkező, közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek támogatási programja több, mint 6,6 milliárd forint rendelkezésre álló támogatási lehetőséggel. A másik egy GINOP konstrukció, mely a társadalmi vállalkozások ösztönzését szolgálja, összesen 6 milliárd forint keretösszeggel.
A rendezvény egy nemzetközi jógyakorlat bemutatásával folytatódott, ahol Szerepi Anna, a Revita Alapítvány munkatársa beszélt a GOODWORKS on-line piactérről. Ezt osztrák-magyar-román-horvát együttműködés keretében fejlesztik a partnerek, célja pedig, hogy egy jól látható, egységes értékesítési felületet biztosítson a szociális gazdaság szereplői számára.

 

 Mindkét helyszínen sor került egy-egy pódiumbeszélgetésre is. Ennek során helyi társadalmi vállalkozások kaptak lehetőséget tevékenységük, napi kihívásaik bemutatására. Egyikőjük azt nyilatkozta, benne is csak a GINOP-os felhívás olvasása közben tudatosult igazán, hogy amit ők csinálnak, az megfelel a társadalmi vállalkozás definíciójának. Az Igaz-Gyöngy-Ház Családi bölcsőde (www.igazgyongyhaz.hu) sajátos nevelési igényű gyermekeket is fogad, környezetbarát tisztítószereket használ és nagy hangsúlyt fektet a nevelők kiválasztására is. A szolgáltatás egy közös érdeklődési körön alapuló egyesületből nőtte ki magát, melyet saját nevelési nehézségek megoldása is generált. Régi bútorok felújításával kezdte a tevékenységét a Remodel Stúdió (www.remodelstudio.hu), akik hátrányos helyzetű munkatársak alapképességeinek fejlesztését követően először egy közösségi munkahely berendezését tervezték és valósították meg. A kezdeményezés olyan érdeklődést generált, melynek köszönhetően egyedi termékeik Budapesten is megjelenhettek, s keresett elemét képezik a mai lakberendezési trendeknek.

A konferencia zárásaként a kiállítótérben felállított standoknál megyei és az ország távolabbi területeiről érkező társadalmi vállalkozások is bemutatkoztak, és lehetőség biztosítottak termékeik kóstolására, megismerésére, akár megvásárlására.

A résztvevőktől a helyszínen, és azt követően is számos pozitív visszajelzés érkezett a rendezvénnyel kapcsolatban. Többen javasolták, hogy legyen ez hagyományteremtő, hiszen a Csongrád Megyei Önkormányzat ilyen jellegű rendezvényei nagy segítséget jelentenek e társadalmi vállalkozások számára.

Az előadások anyagait, illetve a régióban működő társadalmi vállalkozások gyűjteményét a következő linkre kattintva érheti el.

Előadás anyagok

 

A Szociális gazdaság fejlesztése című rendezvényeket a TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001 azonosító számú, „Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” című projekt költségvetése finanszírozta.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás