Aláírták a Csongrád Megyei Foglalkoztatási Paktumot

A megye gazdaságának fejlődése érdekében szervezett a Csongrád Megyei Önkormányzat partnertalálkozót. A Csongrád Megyei Foglalkoztatási Paktum Együttműködési Megállapodását is aláírták a résztvevők. A munkaerőhiány egyre súlyosabb probléma Csongrád megyében is.

A megyei önkormányzat és a kormányhivatal konzorciuma bruttó egymilliárd forintos kerettel hoz létre rendszert, amelynek a foglalkoztatás növelését szeretné elérni. Települési szinten 1,5 milliárd forintot adnak ugyanerre a célra. A Csongrád Megyei Foglalkoztatási Paktum Együttműködési Megállapodásának aláírásával a felek azt szeretnék elérni, hogy 2020-ra megerősödjön annyira a térség gazdasága, hogy állja a versenyt a hazai és külföldi vetélytársakkal szemben.

Kakas Béla, Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében rámutatott, napjainkban már nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány a jelentős probléma. Örömmel tapasztalta, hogy Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) jut erre a célra is forrás. Azonban fel kell építeni a rendszert ahhoz, hogy ezek a támogatások megfelelő helyre jussanak. Egyrészt létrejön egy ernyőszervezet, ami koordinálja ezt, másrészt szükség van a települési információkra, helyben ismertek a munkaadó cégek és a munkanélküli csoportok.

„A mai összejövetel célja, hogy elősegítsük a munkapiaci szereplők együttműködését” – mondta köszöntőjében Juhász Tünde, Csongrád megyei kormánymegbízott. Kiemelte az önkormányzatok, a civilek, a képzőhelyek szerepét. A területi alapon létrejövő hat Csongrád megyei paktum célja a munkakeresők segítése, új célcsoportok – romák, fiatalok, alacsony iskolai végzettségűek – bevonása a munka világába.

Három paktumiroda már működik, a Mórahalom-Kistelek, a Makó és a Szentes térségében lévők pedig hamarosan megnyitnak. Juhász Tünde szerint nehéz feladat a cél teljesítése, mert folyamatosan csökken a regisztrált munkakeresők száma a megyében: 2010 augusztusában még több mint húszezren voltak, ma 9 ezren, 2016 első nyolc hónapjában 15 600 fő került be az álláskeresők közé, és 20 ezer állásajánlat állt a rendelkezésükre. A regisztrált munkakeresők mintegy fele a két megyei jogú városban, Hódmezővásárhelyen és Szegeden él.

Szeged városfejlesztési alpolgármestere, Nagy Sándor a megye és a megyeszékhely egymásrautaltságáról beszélt. Úgy látja, nem beszélhetünk elkülönült munkaerőpiacokról, a térség hat egymásra. „Amikor egy befektetővel tárgyalok, mindig elmondom, hogy a Szeged melletti településeknek milyen adottságai vannak” – emelte ki.

A paktumok szinte „kényszerítik” az együttműködésre a résztvevőket az egész megye fejlődése érdekében a feleket Hegedűs Zoltán hódmezővásárhelyi alpolgármester szerint. A kihívás nagy, de a sikerben bízik a városi vezető.

Forrás: szegedhirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás